2017. július 16., vasárnap

18. Várva várt váratlan pillanat



- Ááá! Igazából nem is tudom, hogy elküldjelek a francba vagy a nyakadba ugorjak. Nehéz két tűz között lenni – sóhajtott fel drámaian Cindey.
- Küldj el a francba, kérlek!
- Menj a francba!
- Kösz, kedves vagy…
- Te kérted – rántotta meg vigyorogva a vállát a lány.
- Meg is érdemlem – motyogta Lyn elkenődve.
- Nem, dehogyis! Na jó, egy kicsit – gondolkozott el Ciny. – Viszont szerintem jól döntöttél.
- Remélem tényleg így van.
Félt az újabb csalódástól, a fájdalomtól, az el nem múló ürességtől. Nem akart ismét szenvedni, eleget sírt már, a korához képest túl sokat is. Boldog akart lenni, élvezni az életet. Hiszen egy pillanat alatt véget érhet minden. Az élet annyira törékeny, és olyan rövid. Sokan nem becsülik meg azt, amijük van. Igaz, van az a pont, mikor értelmét veszti minden, és egyszerűen nincs tovább.
- Ha mégsem, akkor én herélem ki azt a jóembert. – Barátnője hangja rántotta vissza a valóságba.
- Még nem mondok neki semmit – jelentette ki hirtelen.
- Ezt hogy érted? – kérdezte döbbenten Cindey.
- Úgy, hogy eleget szenvedtem miatta, most ő jön.

~*~

A világ legnagyobb őrültségére készült. Dylan ismerősnek jelölte, ő pedig visszaigazolt neki. Igazából ezzel semmi probléma nem lett volna, de megnyitotta a chat ablakot, megírta az üzenetet és az ujját az enterre csúsztatta.
Még egyszer gyorsan átolvasta az üzenetet
Igazából nem tudta, hogy miért folyamodott ehhez a megoldáshoz, de tulajdonképpen nem volt lelkiismeret furdalása a dolog miatt. Ha úgy vesszük nem tesz semmi rosszat, mivel nincs senkije és ez pedig csak egy vacsora, semmi több.
Alex nem szólhat egy rossz szót sem azok után, amit vele tett.
Ő is megérdemli, hogy jól érezze magát, jár neki a szórakozás. Persze ez nem azt jelenti, hogy Dylannel akar szórakozni.
Ha úgy alakul lehet, hogy nem járna rosszul a fiúval. Nincs semmiféle rossz előérzete vele kapcsolatban. Bár mondjuk eléggé ellentmondásos az egész, mivel eldöntötte, hogy ad Alexnek egy új esélyt.
De nem baj, a fiú legalább be tudja bizonyítani neki, hogy tényleg akar tőle valamit és nem csak múló szeszély az egész.
Vett egy mély levegőt, majd még mielőtt meggondolhatta volna magát megnyomta az entert.
- Én egy igazi köcsög vagyok - nevetett fel gúnyosan.



Pillantása a monitorra tévedt és szíve összeszorult, mikor meglátta, hogy  a fiú válaszolt is az üzenetére.








Lyn szeme sarkából észrevette, hogy érkezett egy új ismerősnek jelölés. Nem lepődött meg rajta, mivel Az új osztálytársai szinte mind bejelölték. Martin volt az, így gyanútlanul visszaigazolt neki. Szinte rá se kattintott a gombra, de érkezett is egy üzenet.




Időközben Dylan is írt, szóval megnyitotta azt a beszélgetést is.











 






 
Meg sem várva a választ felpattanva a gépe elől egyenesen a nappaliba ment a szobájából. Miközben szedte a lábait feltűnt neki, hogy túl gyorsan halad és túlságosan is izgatott lett. Nem lenne szabad ennyire felspannolnia magát. Hirtelen megállt, lehunyta a szemét és vett két mély levegőt.
- Szedd össze magad! - motyogta az orra alatt, majd kimért léptekkel tovább haladt.
Édesapja a kanapén ült és elmerülve bámulta a tv-t. Egy horgász műsor ment éppen, amiért fura mód nagyon oda volt. Talán ez a legjobb alkalom, hogy elkéretőzzön. Nem is várt sokáig egyből belecsapott lecsóba.
- Apa, kimehetek a ház elé Alexanderrel találkozni? - Apja ijedtében majdnem leugrott a kanapéról.
- Jajj Lyn, a szívbajt hoztad rám! - nyögött fel kétségbeesetten. - Miért akarsz te azzal a fiúval találkozni? - vonta fel a szemöldökét.
- Csak beszélgetni szeretnénk - vonta meg a lány a vállát.
- De holnap iskola van!
- Mikor okozott problémát nekem a kevés alvás? - vigyorodott el Lyn.
- Mondanám, hogy kérdezd meg anyádat, de hát ő már alszik, szóval jól van, menj! - sóhajtott fel megadóan. - De ne maradj túl sokáig! - tette hozzá szigorú tekintettel.
- Igenis Főnök! - vigyorodott el és elhagyta a házat mielőtt apja meggondolhatta volna magát.
Ahogy becsukta az ajtót és megfordult meg pillantotta Alexandert. Ahogy ott állt a járdán egy apró mosollyal az arcán eszébe jutott az a fiú, akit megismert és akibe beleszeretett. De ahogy tudta el is hessegette ezt a képet, ugyanis az a srác, aki most a házuk előtt áll nem a régi Alex. Nem az, aki támaszt nyújtott a bajban, mindig ott volt mellette, még ha több ezer kilométerre is voltak egymástól, nem az akivel éjszakába nyúlóan beszélgetett akár a semmiről és nem az, akit a legjobb és egyetlen barátjának tekintett.
 - Nem jössz ide? - kérdezte vigyorogva a fiú.
- Szaladok - motyogta ironikusan Lyn, majd lassú léptekkel elindult Alexander felé.
- Ne vágj már ilyen fancsali képet! Nem a kivégzésed következik - vigyorodott el még szélesebben.
- Ebben nem vagyok olyan biztos - motyogta az orra alatt.
Megállt Alex előtt és fejét hátrahajtva felnézett rá.
- Mit akarsz tőlem Alex?
- Talán nem voltam elég egyértelmű? Még egy esélyt szeretnék, mert szeretlek. Tudom, idióta módjára elcsesztem mindent, de szóljon mellettem, hogy egyszerűen elborult az agyam, mikor megláttalak azzal a majommal. Komolyan, nem voltam képes gondolkozni, mintha nem én irányítottam volna saját magamat. Amiket mondtam, hidd el, hogy nem gondoltam komolyan. Igazából szerintem magamra voltam dühös, mert elszalasztottam a lehetőséget, hogy együtt legyünk, mindent tönkretettem.
Joselyn egy pillanatnyi gondolkozás nélkül válaszolt.
- Tudod, igazából akkor romlott el minden, mikor Rolanddal randiztam, persze, mint utóbb kiderült igazad volt, de az ember a hibáiból tanul - rántotta meg a vállát.
- Mi történt? - kérdezte gyanakodva Alex.
Joselyn nem akarta felidézni a borzalmas perceket ezért csak elmosolyodott.
- Ne csináld ezt! Mondd, el, hogy mi történt! Egytől egyig megölöm őket! - mordult fel a fiú.
- Ne aggódj, visszakaptak mindent, kamatostul - sóhajtott fel a lány. - Röviden annyi, hogy készítettek rólam egy videót, mire én is csináltam egyet, amivel sikeresen megaláztam az összes ludast, szóval nem kell idegeskedni. Persze tönkretettek lelkileg, de ezt rólad is el lehet mondani, úgyhogy ne játszd itt a hőst. Először magaddal szemben számolj el, utána merj bárkit is elítélni. Nem voltál ott mellettem, mikor szükségem lett volna rád. Egy orbitális hülyeség miatt! Egy csók? Komolyan egy tetves csók miatt kellett ennyire kiakadni és teljesen magamra hagyni? És mindezt úgy, hogy nem is voltunk együtt, csak barátok voltunk? Igen voltunk, mert remélem tisztában vagy azzal, hogy jelenleg csak egy srác vagy a suliból, semmi több. Amúgy is, azt csinálok, amit akarok. Pont nem te fogod megmondani, hogy kivel legyek, kit szeressek! Christian hónapokon át mellettem volt és támogatott! Igen, smároltunk, sőt! Elárulok neked egy titkot - közelebb hajolt a döbbent fiúhoz és sejtelmesen suttogni kezdett. - Le is akartam vele feküdni.
- Hogy mi van? - nyögte letaglózva Alex.
- Jól hallottad, le akartam vele feküdni. Meg is történt volna a dolog, ha Cindey  és Chris édesanyja nem avatkoznak közbe. Mondjuk utána megpróbáltam kicsinálni magam, de hát elsüllyedni ugye nem tudok a vízben, így vártam a fagyhalált, de sajnos kirángattak a vízből, így kénytelen vagyok veled beszélgetni annak ellenére, hogy elhatároztam, hogy kizárlak az életemből. De miért is alakulnának úgy a dolgok, ahogy az ember akarja?
- Ki akarsz zárni az életedből? - suttogta kétségbeesetten.
A lány szólásra nyitotta a száját, de hang az nem jött ki rajta. Csak meredten bámult Alexander mélybarna szemeibe. Szerette őt, ezt tagadni sem tudta, de ez a titok nem kerülhetett napvilágra.
- Nem! - szólalt meg hirtelen Alex és egészen közel lépett Lynhez. Szó szerint érezte a testéből áradó meleget. - Nem hagyom, hogy kizárj az életedből! Szeretlek és tényleg mindent meg fogok azért tenni, hogy visszaszerezzelek! - mondta, határozottan, majd lassan közelíteni kezdett arcával a Josleynéhez.
Mozdulni sem tudott. Egy olyan esemény van készülőben, melyre titokban évek óta vágyakozik. Bármit megtett volna azért, hogy találkozhasson vele és megcsókolhassa, de azóta sajnos túl sok minden történt. Túl sok seb keletkezett a lelkén, melyek hiába gyógyultak be a nyomokat maguk mögött hagyták, amik soha nem fognak eltűnni. Mindig emlékeztetni fogják őt az emberi önzőségre és kegyetlenségre.
- Sajnálom, Alex! - suttogta, miközben hátrált egy lépést.
- Nem, te nem sajnálod! Én sajnálom, azt, hogy nem cselekedtem időben, de most nem követem el ugyanazt a hibát - mormolta rekedtes hangon, majd határozottan közvetlenül a lány elé lépett és megcsókolta.  
Joselyn lefagyott. Ahogy Alex finoman puhatolózott az ajkaival egyszerűen megőrjítette. Eleinte nem akarta viszonozni, de mikor a fiú egyik a tenyere a hátára, míg a másik a tarkójára csúszott és nyelvével óvatosan bebocsátást kért a szájába elpattant benne valami. De nem a rossz értelemben. Igaz, ez nézőpont kérdése. Mit sem törődve a terveivel átkarolta a fiú nyakát és viszonozni kezdte azt a csókot, amire már olyan régóta várt.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése